Szentgotthárd
Szentgotthárd a szlovén Rába-vidék gazdasági és kulturális központja, Magyarország legnyugatibb városa. Az Őrség kapujában a Rába és a Lapincs folyó összefolyásánál fekszik. Lakossága három nemzet kultúráját, hagyományait vigyázza.
A települést III. Béla király alapította 1183-ban, amikor francia ciszterci szerzeteseket telepített ide, monostort építve számukra, melyet Szent Gotthárd hildesheimi püspökről neveztek el.
A monostort és az azt körülölelő erődöt is a Bocskai-felkelés idején az osztrákok felrobbantották, ezzel a szerzetesi élet megszűnt.
A török elleni 1664. évi szentgotthárdi csata nemcsak az ország, de egész Európa politikájára hatással volt. Raimondo Montecuccoli császári tábornok 1664. augusztus 1-jén itt ütközött meg a Köprülü Ahmed nagyvezír parancsnoksága alatt Bécs felé vonuló törökökkel. A szentgotthárdi csata a keresztény seregek győzelmével végződött.
A ciszterciek új monostorának és templomának terveit Franz Anton Pilgram készítette. A nagyvonalú koncepció kivitelezéséhez 1740-ben fogtak hozzá, ünnepélyes felszentelést Szily János, Szombathely első püspöke végezte 1779-ben. Ma már messziről látszik a cisztercita barokk templom monumentális tornya, amely odacsalogatja a látogatót az ország egyik legszebb templomába, melynek belső téralakítása és díszítése is igen gazdag. A templom freskói közül kiemelkedik a keresztény seregnek a törökök feletti, szentgotthárdi győzelmét ábrázoló alkotás, amelynek festője az osztrák származású, de többnyire hazánkban alkotó Stefan Dorfmeister.
A Graz felé vezető vasútvonal kiépítésével megkezdődött Szentgotthárd iparosodása. Az 1800-as évek végén egymás után alakultak a gyárak, üzemek (Játékgyár, Dohánygyár, Óragyár, Selyemszövőgyár, Kaszagyár). A XX. század első évtizedének végére Szentgotthárd pezsgő kisváros lett. A fejlődés egyik mozgatója Széll Kálmán volt, aki előbb a térség országgyűlési képviselőjeként, később miniszterként és miniszterelnökként támogatta az elképzeléseket.
A város aranykora az első világháborút követő Trianoni békeszerződések után véget ért. Vonzáskörzetének nagy része külföldre került. A két világháború között stagnálás, a szocializmus első évtizedeiben elsorvadás jellemezte a települést. Szentgotthárdot nem fejlesztették, és intézményeit is fokozatosan elköltöztették.
Élénkülés csak az 1980-as évektől jelentkezett. A monostoralapítás 800. évfordulóján, 1983-ban városi rangot kapott a település. Az igazi fordulatot a rendszerváltozás jelentette. A város szabadabban tudta szervezni évtizedekig mesterségesen elvágott kapcsolatrendszerét. Szentgotthárd kedvező földrajzi helyzete és a meglévő magas szintű ipari kultúra vonzotta a külföldi befektetőket.